Indexek és kitevők

Ebben a részben megtalálja az alapvető információkat az indexek és kitevők LibreOffice Math programbeli használatáról. A példák kipróbálása segíthet a fejezetben tárgyalt részletek megértésében. (A szövegbeli idézőjelek csak kiemelési célt szolgálnak, és nem képezik részét a példáknak.)

Egy karakter indexe és hatványkitevője közül az egyik a másik felett jelenik meg, balra igazítva az alapkarakterhez képest. Például írja be: a_2^3 vagy a^3_2. Ez bármilyen sorrendben lehet. Az '_' és '^' helyett használhatja a 'sub' és 'sup' parancsokat.

Viszont ezentúl nem lehetséges a következő minták használata:

a_2_3

a^2^3

a_2^3_4

Az alapkarakterhez minden alsó, illetve felső indexpozíciót csak egyszer lehet kihasználni. Zárójeleket kell használni a kívánt eredmény elérése céljából. Az alábbi példák ezt mutatják be:

a_{2_3}

a^{2^3}

a_2^{3_4}

a_{2^3}^{4_5}

Tipp ikon

Az olyan képletszerkesztőkkel ellentétben, ahol a „_” és a „^” csak a következő karakterre vonatkozik (azaz „a_24”-ből csak a „2”-esre) a LibreOffice Math programban az egész számra, névre vagy szövegre vonatkozik. Ezért ha az alsó és felső indexeket sorban akarja elhelyezni, akkor ezt a következő módon teheti meg: a_2{}^3 vagy a^3{}_2


A LibreOffice Math számos lehetőséget kínál tenzorok létrehozására. A más alkalmazásokban elterjedt „R_i{}^{jk}{}_l” jelölésen kívül további módszerek is használhatók, nevezetesen „R_i{}^jk{}_l” és „{{R_i}^jk}_l”.

Az alapkarakter bal oldalához illesztett alsó és felső indexeket jobbra is lehet igazítani. Ez az „lsub” és „lsup” parancsok segítségével érhető el. A parancsok hatása megegyezik a „sub” illetve „sup” parancsokéval, de az indexek a karakter bal oldalára kerülnek. Lásd még: „a lsub 2 lsup 3”.

Az egyértelműségi szabályok és a zárójelezés szükségessége ugyanaz marad. Elvileg ez elérhető a {}_2^3 a kifejezéssel.

Jegyzet ikon

A „sub” és „sup” parancsok „rsub” illetve „rsup” formában is léteznek.


A „csub” és „csup” parancsokkal az alsó és felső indexeket közvetlenül karakterek alá és fölé lehet igazítani. Példa: „a csub y csup x”. Indexeket és kitevőket egyszerre lehet alkalmazni, például: „abc_1^2 lsub 3 lsup 4 csub 55555 csup 66666”.

Az alsó és felső indexet a legtöbb egy- és kétoperandusú operátorhoz hozzá lehet csatolni. Két példa: „a div_2 b a<csub n b +_2 h” és „a toward csub f b x toward csup f y”.

Figyelmeztetés ikon

Amikor ezeket példákat beírja a Parancsok ablakba, ne felejtse el a karakterek közötti szóközöket is beírni.


Támogasson minket!